A jövőben szigorítás várható a Teljes Hiteldíj Mutató (THM) kiszámításának szabályait illetően, vagyis az adott hitellel kapcsolatosan felmerülő minden egyes költséget figyelembe kell majd venni.

Múlt héten született kormánydöntés arról, hogy minden hiteltípus esetében átláthatóbbá kívánják tenni a hitelek díjait. Ez a döntés a pénzintézetek ügyfeleinek, főként a hiteligénylőknek az érdekeit szolgálja.

A döntés nyomán a hazai szabályozásban is egy európai irányelv lesz elfogadott, amely minden egyes tagállamban egységessé teszi a hiteldíj mutató számításának módszerét, és amely szigorúbb a jelenlegi hazai szabályozásnál. A nálunk bevezetésre kerülő módszer azonban még szigorúbb lesz, mint az uniós, ugyanis az nem érvényes a jelzáloghitelekre, ugyanakkor a magyar számítási mód azokat is érinteni fogja. A változás kiterjed a lízingre is.

Az új módszer alapján nemcsak a díjak lesznek átláthatóbbak, hanem könnyebben lehet majd összehasonlítani a bankok ajánlatait is. A Teljes Hiteldíj Mutató számításánál ugyanis minden olyan költséget, amely a hitel felvételénél az ügyfelet terheli, figyelembe kell venni. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a hitelnyújtó intézet felé fizetendő díjakat kell feltüntetni, hanem bármely harmadik félnek fizetett költséget is. Ilyen harmadik fél lehet például egy hitelközvetítő.

A THM nemcsak a felmerülő kamatot, kezelési költséget, egyéb díjakat és adókat fogja tartalmazni, hanem a számlavezetés, a helyszíni szemle vagy értékbecslés, a földhivatali, valamint a biztosítási és garancia díjakat is. Akció esetén a bankoknak nem az akció alatt érvényes mutatót, hanem az akciós időszak lejárta utáni Teljes Hiteldíj Mutatót kell feltüntetni.

Mint arról már beszámoltunk, elsőként a jelzáloghitelek finanszírozási arányát szigorították, ez az arány tehát március 1-től nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének forint alapú hitelek esetén a 75%-át, euró hiteleknél a 60%-át, egyéb deviza esetén pedig a 45%-át. Június 11-től pedig az a kormányrendelet is hatályos lesz, mely szerint a pénzintézetek a hitelezhetőségi limit figyelembe vételével nyújthatnak jelzáloghitelt. A hitelezhetőségi limit alapja a kölcsönigénylők jövedelme. A pénzintézeteknek rögzíteniük kell belső szabályzatukban a benyújtandó dokumentumok listáját és az egyéb nyilatkozatok tartalmát is. Az euró hitelek havi törlesztő részlete nem haladhatja meg a hitelezhetőségi limit 80%-át, egyéb deviza esetén pedig a 60%-ot.

Hasonló bejegyzések: