Mai kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a jegybanki alapkamat újbóli 25 bázispontos csökkentése mellett döntött, ugyanúgy, mint a legutóbbi három alkalommal. A március 30-tól hatályos 5,5 százalékos alapkamat szintre ez ideáig még nem volt példa.

A piaci várakozásoknak megfelelően alakult a mai ülés, ugyanis a szakértők előzetes véleménye alapján 25 bázispontos kamatmérséklés volt várható. A szakemberek úgy vélték, hogy a jegybank tovább fogja folytatni kamatcsökkentési sorozatát. Jóllehet az előző kamatdöntő ülésen az MNB alelnöke, Király Júlia a kamatcsökkentés leállítása mellett szavazott, előre vetítve, hogy a mérséklődés lassan véget érhet.

Másrészt azonban rövidtávon tekintve a kamatmérséklést szorgalmazók érvei akár erősödhettek is volna, ugyanis az elmúlt egy hónapban a forint erősödött, a külföldi befektetők érdeklődése nőtt, az inflációs kilátások változatlanok, valamint a gazdasági fejlődés megindulására utaló jelek még nem voltak meggyőzőek. A piaci szakértők előrejelzései arról tanúskodtak, hogy várható további kamatcsökkentés, ám ennek mértéke valószínűleg marad a 25 bázispont. Az elemzők jóslatai be is igazolódtak, hiszen a Monetáris Tanács többsége most is hű maradt az eddigi álláspontjához, vagyis nem változtattak a kamatcsökkentés ütemén.

Egy hónappal ezelőtt az elemzők még azt jósolták, hogy a kamatmérséklődés márciust követően megáll, de jelenleg már nincsenek ezen a határozott véleményen. Vannak szakértők, akik a következő hónapban is még kamatcsökkentésre számítanak, más elemzők csak az év második felében várnak további folytatást. Abban a vélemények megegyeznek, hogy a kamat csökkentése továbbra is a globális tőkepiaci helyzettől függ, amíg ez kedvezőnek mondható, addig a mérséklés kitarthat. Vannak olyan merész elemzői vélemények is, hogy az alapkamat decemberre akár 5 százalék alá is süllyedhet.

A mai ülésen született kamatszint is kettős megítélésű lehet: a fejlett államokhoz és a régióhoz viszonyítva magasnak számít, főként, ha a mély válságra is tekintettel vagyunk. De ha azt vesszük figyelembe, hogy több mint egy évvel ezelőtt a gazdaság a szakadék szélén állt, akkor a rendszerváltozást követő legalacsonyabb kamatszint is reálisnak tűnhet.

Hasonló bejegyzések: