Aláírásra került az a bírósági végrehajtásról szóló törvény, mely szerint a legközelebbi fűtési szezon végéig, vagyis 2011. április 15-ig él a kilakoltatási moratórium.

Azt a törvénymódosítást, mely a bírósági végrehajtási eljárásról szól, 2010. július 22-én a parlament 351 igen szavazattal – egyhangúlag – elfogadta. A törvény a kihirdetését követő naptól válik hatályossá és rögzíti, hogy a bírósági végzés – mely a kilakoltatást rendeli el – kézhezvételének másnapjától, vagyis legkorábban a törvény életbe lépése utáni naptól, el kell halasztani a kilakoltatást jövő év április 15-ig.

A törvény által megfogalmazott rendelkezéseket alkalmazni kell azokban az eljárásokban is, melyek már folyamatban vannak, amennyiben a kilakoltatás még nem történt meg. Ha a törvény életbe lépésének időpontjáig a bíróság elrendelte a lakóingatlan – rendőrség segítségével történő – kiürítését, valamint az erről szóló végzést megküldte a végrehajtónak, akkor a törvény hatályossá válását követő naptól a végrehajtó köteles elhalasztani a kiürítést jövő év március 1-ig.

A törvényben megfogalmazott kilakoltatási moratórium azokat a természetes személyeket illeti meg, akiknek a kilakoltatás miatt el kellene hagyniuk lakásukat vagy családi házukat, és a lakóingatlanban való ideiglenes bennmaradásuk nem sérti mások lakhatáshoz való ugyanilyen jogát.

A kormány azon rendelete, mely 2010. december 31-ig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, 2010. június 10-én jelent meg. Az előző kormány 2009-ben a téli időszakra vonatkozó törvénymódosításában már határozott a moratóriumról, melyet 2010. április 15-ig később meghosszabbított.

Hasonló bejegyzések: