Az MNB nyilvánosságra hozta legfrissebb hitelezéssel kapcsolatos felmérésének eredményeit. Az idén júliusban készült felmérés megállapította, hogy jóllehet a pénzintézetek egyre több bajba került lakáshiteles kölcsönét ütemezik át, sok esetben ez már nem jelent megoldást.

A Magyar Nemzeti Bank 7 éve indította el kérdőíves kutatását a hazai pénzintézetek hitelezési gyakorlatára vonatkozóan. A nemrég közzétett felmérés eredménye a júliusban végzett megkereséseken alapul: részben az idei év második negyedévére tekint vissza, s részben a második félévre előretekintő pénzintézeti várakozásokat jelzi.

A lakossági hitelezést illetően, főként a deviza alapú lakáscélú és szabad felhasználású jelzálogkölcsönök esetében szigorodtak a pénzintézetek hitelezési feltételei. A bankok – csakúgy, mint 2010 első negyedévében – jelenleg is azt tapasztalják, hogy nőtt a forint alapon nyújtott lakáskölcsönök iránti érdeklődés.

Lényeges szempont – a hitelnyújtási aktivitás mellett – a törlesztési gondokkal küzdő adósok helyzete. A kutatás azt mutatja, hogy 2010 második negyedévében tovább emelkedett az átütemezett kölcsönök aránya. A lakossági hitelek területén ez az arány 5,2 százalékról 6,1 százalékra nőtt. Meg kell jegyezni azonban azt is, hogy a sikertelen átstrukturálások száma is növekedett: az átütemezés után ismét késedelembe esők aránya az év első negyedévében regisztrált 20 százalékról 25 százalékra ugrott.

Idővel az átdolgozott hitelek esetén nyújtott, kedvezményes törlesztésű periódusok lejárnak, s ez a havi törlesztések jelentős mértékű növekedéséhez fog vezetni. A magasabb törlesztő részleteket sok hiteles nem fogja tudni teljesíteni, mivel anyagi helyzetük az elmúlt időszakban nem javult jentősen. Az átütemezések sikerét az alábbi tényezők növelhetnék: munkahelyek számának és a lakosság jövedelmének emelkedése, valamint a makrogazdasági helyzet érzékelhető javulása.

Hasonló bejegyzések: