Blog főlap
Hitel fejléc

Miért áll le a lakossági hitelezés?

Az ICEG Európai Központ (közgazdasági elemzéssel és tanácsadással foglalkozó független kutatóintézet) valamint a HBLF (a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma) pénteki konferenciáján a pénzügyi felügyelet és az egyik hazai pénzintézet vezetője egyöntetű véleményének adott hangot azzal a kijelentéssel, hogy a forint likviditása adott a magyarországi pénzintézeteknél, tehát nem a hitelkínálat, hanem sokkal inkább a lakossági hitelkereslet a fő gátja annak, hogy a lakossági hitelezés újra szárnyaljon.

A lakossági hitelezés fellendülése azért várat magára, mert a magas hazai forintkamat miatt alacsony a hitel iránti kereslet – vélekedett Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke illetve Papp Edit, a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója.

Farkas Ádám szerint az is hátráltató tényező, hogy ugyan a bankok megfelelő hitelkínálattal rendelkeznek, ugyanakkor a szigorodó feltételek miatt alacsony az a hitelkereslet, ami kockázati szempontokból megfelelne a pénzintézetek számára. Változás csupán akkor várható, ha már konkrét gazdasági fellendülés tapasztalható az országban is, valamint ha a fogyasztói bizalom is erősödne.

Az elővigyázatos hitelezés hátterében állhat, hogy az MNB-nél nagymértékű növekedést tapasztalhatunk a kéthetes kötvényállományban elhelyezett pénzösszegek területén.

 

Szóljon hozzá a bejegyzéshez