Forinthitel a deviza alapú hitelek helyett?
Utolsó módosítás: 2010. május 13. csütörtök | 05:45Deviza alapú kölcsön helyett forint alapú hitel. A Fidesz szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az alakuló kormány várhatóan miden devizahitellel rendelkező háztartás számára lehetővé teszi majd, hogy hiteleiket forint alapú kölcsönre váltsák át.
Szijjártó Péter úgy véli, hogy a mostani gazdasági helyzetben a devizahitelek forinthitelre történő átváltása lenne a legkiszámíthatóbb megoldás. Simor András jegybankelnök szerint azonban a hitelek átváltása sok százmilliárd forintba kerülne, valamint jelentős mértékben gyengülhetne ezáltal a forint is. A kérdés az, hogy a felmerülő költségek kit terhelnének.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a mostaninál kedvezőbb feltételekkel váltanák át a deviza alapú hiteleket forint alapúra. Amíg a nemzetközi pénzügyi rendszer nem kerül teljesen átalakításra, addig mindig újabb válságlökésekre lehet számítani. Ez pedig azt jelenti, hogy a devizahiteleket át kell váltani, ugyanis ez a megoldás garantálhatja jelenleg a legnagyobb mértékű biztonságot és kiszámíthatóságot.
A jegybank elnöke szerint ez azonban túl sok költséggel járna. Simor András úgy véli, hogy ennek következtében még a forintárfolyam is elszabadulhat.
A rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy jelenleg a hazai lakossági devizahitel állomány 6 ezer milliárd forintot tesz ki, melyből 2800 milliárd forint a lakáshitel tartozások összege. A kormány tervei szerint nem kerülne minden hitel automatikusan átváltásra, ám minden devizahiteles élhet majd ezzel a lehetőséggel.
Szijjártó Péter vélekedése szerint természetesen senkit nem lehet hitelének átváltására kényszeríteni. Itt arról van szó, hogy a devizahitelek forint alapú hitelre történő átváltásának lehetőségét tudja majd felajánlani a kormány.
Kérdésként merül fel, hogy az árfolyam különbözetből eredő költségeket ki fogja állni. Ugyanis az ügyfelek többsége a svájci frank alapú hitelét 160 forintos árfolyamon vette fel, a CHF pedig jelenleg 190 forintba kerül. A felmerülő különbözetet a kormány várhatóan megosztaná az állam, a bank és az adós között.
A szóvivő szerint vannak elképzelések a kötelezettségvállalás és a felelősség megosztásáról, valamint a megosztott tehervállalásról. Ennek megvalósulásáról jelenleg tervek készülnek, részletek későbbre várhatók.
Hasonló bejegyzések:

2010. augusztus 26. csütörtök | 14:50