CIB Bank
Utolsó módosítás: 2010. július 19. hétfő | 22:29A CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. elődje 1979-ben – dolláralapon működő devizabankként – alakult Budapesten. Részvénytulajdonosai az MNB mellett vezető japán és európai bankházak voltak.
1995-ben az Állami Bankfelügyelet engedélyezte a kereskedelmi banki tevékenység folytatását. Műveleteit kizárólag konvertibilis valutákban végezte.
A kétszintű bankrendszer lehetőséget adott belföldi bank alapítására is, erre azért volt szükség, mert a pénzintézet magyarországi ügyfelei egyre nagyobb mértékben igényelték a forintműveleteket. 1988-ban létrejött a CIB Hungária Bank Rt., így a kereskedelmi szolgáltatások már forintban is elérhetővé váltak.
2000-ben megalakult a CIB Lízing Rt., mely gépjárművek, berendezések és gépek vonatkozásában nyújt pénzügyi lízingszolgáltatást, illetve személygépjárművel esetében hitelezési tevékenységet végez. A CIB Biztosítási Alkusz Kft. 2001. óta végzi tevékenységét, elsősorban a lízingtevékenységhez kapcsolódóan. A CIB Bank befektetési vállalkozása pedig a CIB Értékpapír Rt. A CIB Csoport tagját képező CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. 1997-ben jött létre.
A CIB Bank 1997-ben lényeges tulajdonosi és szervezeti változáson ment át. A részvények meghatározó hányadát a Banca Commerciale Italiana Csoport szerezte meg. 1998. január 1-én egyesült a CIB Hungária Bank Rt. és a Közép-európai Nemzetközi Bank Rt.
A CIB Bank fiókhálózatának kiépítését 1992-ben kezdte meg. 2006-ban a pénzintézet országos szinten már 98 fiókkal működött.
1999-ben újabb tulajdonosi átrendeződés következett, melynek eredményeképpen 2007-ben Intesa Sanpaolo S.p.A. néven megalakult Olaszország legjelentősebb bankcsoportja, mely meghatározó szerepet tölt be az európai pénzügyi piacon is.
2008 januárjában a CIB Bank és az Inter-Európa Bank is egyesült, s azóta CIB Bank Zrt. néven végzi tevékenységét. Jelenleg 150 fiókból áll a hálózat.
A CIB Bank alábbi termékei érhetők el a Hitelinfó irodáiban és Partnereinél:
- Szabad felhasználású jelzáloghitelek
- Hitelkiváltó jelzálogkölcsönök
- Lakáscélú jelzáloghitelek (vásárlás, építés, felújítás, korszerűsítés, bővítés)
- Lakástakarékkal kombinált jelzáloghitel
- Lakáslízing
Hasonló bejegyzések:
