Az AEGON Magyarország Hitel Zrt. a Hitelinfónak eljuttatott hírlevelében a Nemzetgazdasági Minisztérium június 30-i, jelzáloghitelezéssel kapcsolatos bejelentésével
összefüggésben a következőkről tájékoztat:

A közvélemény és az érintett szakmai szervezetek számára jelenleg semmilyen írásos, jogszabályi szintű tervezet nem ismert, csupán szóban kommunikálta a kormány azt a szándékát, amely szerint – egyéb intézkedések mellett – 2010. július 1-jétől a lakossági devizahitelekhez kapcsolódóan biztosítékként jelzálogjog nem jegyezhető be, és erről visszamenőleg fog megszületni a szükséges szabályozás.

Egyes médiahírek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a tilalom nem vonatkozik majd a hitelkiváltásokra, amennyiben kedvezőbb feltételű hitelre történik a kiváltás, más bank konstrukciójára. Ennek a kormánydöntésnek a végrehajtása tájékozódásunk szerint 3 törvény módosítását igényli (PTK, PTKÉ, ingatlan nyilvántartási törvény). Az erre vonatkozó szövegjavaslat tudomásunk szerint még nem készült el, azaz a szükséges törvénymódosítások elfogadása és kihirdetése legkorábban július végén,augusztus elején képzelhető el.

Társaságunk álláspontja szerint mindenkor a hatályos jogszabályok alapján kell eljárni, így a jelenlegi hitelezési folyamatainkat továbbra is fenntartjuk mindaddig, amíg szakmai szempontból értelmezhető jogszabály legalább tervezet szinten nyilvánosságra kerül, és annak nincs releváns hatása a hitelfolyamatainkra.

Hasonló bejegyzések: