A kilakoltatási moratórium miatt nem törlesztenek a lakáshitelesek?
Utolsó módosítás: 2010. augusztus 31. kedd | 05:50A hazai hitelpiacon meglehetősen elkeserítő tendencia figyelhető meg az utóbbi időben. A késedelmes fizetők között sok olyan adós található, aki átütemezett lakáshitelét sem törleszti. Ennek egyik oka a régóta várt állami mentőöv létrehozásának reménye, illetve a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása.
Az elmúlt időszakban növekedett azon hitelesek száma, akik az állami segítség reményében abbahagyták jelzálog alapú kölcsönük törlesztését.
A bankok többszöri kamatemelése, valamint a devizaárfolyamok jelentős mértékű emelkedése azt eredményezte, hogy ma már minden ötödik – általában svájci frank alapú hitellel rendelkező adós – lakáshitelét késedelmesen fizeti.
Azon hitelesek közül, akiknek kölcsönük átütemezésre került, minden negyedik adós ismét késedelmes törlesztővé válik, vagyis az ő problémájukon nem segített a fizetési könnyítés sem. A 90 napot meghaladó késedelmes kölcsönökön belül – 2010 első három hónapjában – a több mint egy éve nem törlesztett hitelállomány 170 milliárd forintról 259 milliárd forintra növekedett. Azon kölcsönök összege, ahol a hitelesek 181-365 napos hátralékkal rendelkeznek, 174 milliárd forintot tesz ki.
Napjainkra több tízezer jelzáloghitellel rendelkező háztartás lakhatását fenyegeti veszély. A kilakoltatási moratórium újbóli meghosszabbítása miatt a pénzintézetek nem tudják értékesíteni a rosszul fizetett kölcsönök fedezetét képező ingatlanokat. Ez a lakáshiteles számára is hátrányos, hiszen így tovább gyarapodnak a késedelmi kamatok, s ez által halmozódik az adósság.
A rossz adósok megsegítését szolgáló Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos konkrét elképzelések még nem körvonalazódtak. Elképzelhető, hogy csak azok a kölcsönök kerülnek a Társasághoz, melyek esetén több mint egy éves késedelem áll fenn, de lehet, hogy már a féléves hátralékkal rendelkező hitelek is az Eszközkezelőhöz jutnak. Amennyiben az adós fizetőképessége mégsem áll helyre, akkor a hitelfelvevő a piacinál lényegesen kedvezőbb bérleti díjért továbbra is a lakásban maradhatna, viszont lakás-előtakarékosságra lenne kötelezett annak érdekében, hogy a későbbiekben visszavásárolhassa az állami kézbe került ingatlant. Ha valaki egyáltalán nem tudna fizetni, akkor egy kevésbé komfortos, kisebb lakásba kellene költöznie.
Hasonló bejegyzések:
