Továbbra is eredményes a hitelintézeti szektor
2008-09-04 13:22:13 | Vissza
A PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) legfrissebb közleményében egyebek mellett elemzi a hitelintézeti szektor 2008 első félévben elért eredményeit. Ebből kiderül, hogy a részvénytársasági formában működő hitelintézetek közül a nagybankok lakáscélú hitelekből származó bevétele meghaladja az 55 000 millió forintot.
A fogyasztási hitelekből származó bevétel ugyanebben a kategóriában csupán 200 millió forintal kevesebb, mint a lakáscélú hiteleké. Az eredményekből az látszik, hogy a bankok a lakáscélú és a fogyasztási kölcsönök mellett az egyéb rövid lejáratú hiteleknek is köszönhetik a pénzügyi sikerüket, hiszen ebben a kategóriában realizált eredményük eléri a 65 000 millió forintot.
A közleményből arra lehet következtetni: a hitelezés területén további előrelépésre készülnek a bankok, miközben céljuk, hogy elkerülhető legyen a hitelválság. Ennek érdekében változtatják a hiteligénylési feltételeket.
A PSZÁF a hitelintézetek sorából a nagybankokhoz nyolcat sorolt, ezek mindegyike a C&I csoport partnere.
Nagybankok:
1. Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank
2. CIB Közép-európai Nemzetközi Bank
3. Magyar Külkereskedelmi Bank
4. RAIFFEISEN Bank
5. Kereskedelmi és Hitelbank
6. ERSTE Bank
7. UniCredit Bank
8. Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 500 000 Ft
2011-01-19 10:57:19
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 300 000 Ft
2010-03-25 21:19:23
Építési hitelek, 17 000 000 Ft
2010-03-25 20:20:59
Hasznalt lakás vásárlás , 6 000 000 Ft
2010-03-25 20:07:52
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 2 000 000 Ft
Üdvözlöm! Szeretném megérdeklődni, hogyan kaphatnék 500.000 Ft-os személyi ...
Hitel lakásvásárlásra önerő nélkül?
Kedves Creditinfó! Fiatal pár vagyunk és szeretnénk elkezdeni közös életünket ...
Hitelkalkulátor meglévő kölcsönök összevonására
Tisztelt Creditinfó! Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy legyenek szívesek ...
Jelzáloghitel haszonélvezettel terhelt házra
Tisztelt Creditinfó! Egy körülbelül 12 millió forint értékű családi ház ...
Osztrák hitel lakásvásárlásra
Szeretnék albérletből elköltözni. 1 saját és 1 nevelt gyermek van. Élettársam ...
Hitelkiváltás aktív Bar listásként?
Néhány évvel ezelőtt személyi hitelt vettünk fel akkori párommal. Kapcsolatunk ...
Kaphatok adósságrendező hitelt?
Jó napot! Jelenleg gyesen vagyok jövő márciusig, de be vagyok jelentve 4 órás ...
Fundamenta szabad felhasználású hitel
Tisztelt Creditinfó! Nyolc év után lejárt a Fundamentám. Elviekben szabad felhasználású ...
Osztrák hitel lakásvásárlásra
Szeretnék albérletből elköltözni. 1 saját és 1 nevelt gyermek van. Élettársam ...


