OTP részvény - Most érdemes beszállni?
2009-03-07 08:50:55 | Vissza
Csányi Sándor OTP bankvezér szerint tavaly október óta jelentős spekuláció folyik a bank ellen, amely hamarosan véget érhet és akkor jelentős áremelkedés jön.
A szeptemberben még 6100 Forint fölött járó OTP részvényekkel csütörtökön már 1232-es árfolyamon is kereskedtek, ami 80%-os visszaesést jelent alig fél év alatt. Pénteken nap végére azonban szárnyalásban kezdtek a papírok és 1520 Forint zártak, ami az előző naphoz képest 12,17, napon belül 23%-ops növekedést jelentett.
A részvény árfolyamok mozgása Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint a következő okokra vezethető vissza: Az elmúlt év októbere óta kemény spekuláció folyt a bank papírjai ellen és most a az eladási pozícióba beült spekulánsok úgy látszik, hogy aggódnak. Mindenképpen az elkövetkező napokban jelentős árfolyam - emelkedésre számít Csányi.
A jelenlegi árfolyamszinteken a bank mindenképpen folytatni fogja saját részvényeinek vásárlását, hiszen a könyvszerinti értékek alig harmadán mozognak a papírok. A pénzintézet jövedelem termelő képessége továbbra is kifogástalan, ami első osztályú befektetéssé teszik a saját részvényvásárlását.
További részletek: index.hu
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 500 000 Ft
2011-01-19 10:57:19
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 300 000 Ft
2010-03-25 21:19:23
Építési hitelek, 17 000 000 Ft
2010-03-25 20:20:59
Hasznalt lakás vásárlás , 6 000 000 Ft
2010-03-25 20:07:52
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 2 000 000 Ft
Üdvözlöm! Szeretném megérdeklődni, hogyan kaphatnék 500.000 Ft-os személyi ...
Hitel lakásvásárlásra önerő nélkül?
Kedves Creditinfó! Fiatal pár vagyunk és szeretnénk elkezdeni közös életünket ...
Hitelkalkulátor meglévő kölcsönök összevonására
Tisztelt Creditinfó! Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy legyenek szívesek ...
Jelzáloghitel haszonélvezettel terhelt házra
Tisztelt Creditinfó! Egy körülbelül 12 millió forint értékű családi ház ...
Osztrák hitel lakásvásárlásra
Szeretnék albérletből elköltözni. 1 saját és 1 nevelt gyermek van. Élettársam ...
Hitelkiváltás aktív Bar listásként?
Néhány évvel ezelőtt személyi hitelt vettünk fel akkori párommal. Kapcsolatunk ...
Kaphatok adósságrendező hitelt?
Jó napot! Jelenleg gyesen vagyok jövő márciusig, de be vagyok jelentve 4 órás ...
Fundamenta szabad felhasználású hitel
Tisztelt Creditinfó! Nyolc év után lejárt a Fundamentám. Elviekben szabad felhasználású ...
Osztrák hitel lakásvásárlásra
Szeretnék albérletből elköltözni. 1 saját és 1 nevelt gyermek van. Élettársam ...


