Lakáshitelek állami garanciája kiterjesztésre került
2009-06-18 13:10:17 | Vissza
Az országgyűlés kedden este elfogadta a módosítását a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatnak. A törvény értelmében nemcsak a munkanélküliek, hanem gyakorlatilag bárki igényelheti lakáshiteléhez az állami garanciát.
Régen nem volt ilyen mértékű egyetértés a parlamentben, mint most a lakáshitelesek megsegítését célzó törvényjavaslat kapcsán, amit a sürgős tárgyalási mód is jelzett, illetve az, hogy az MSZP és fideszes képviselők a javaslatokat együtt nyújtották be, és végül a Fideszes képviselők kivonulása után az MDF-fel közösen szavaztak meg a szocialisták. Az eredeti javaslatot az Országgyűlés még március hónapban fogadta el, azonban az mind a mai napig egyenlőre még nem lépett életbe, mivel az EB eddig még nem fogadta el. (Mivel a lakáshitelesek részére nyújtott állami garancia a pénzintézetek szempontjából állami támogatásnak minősül, ezért a törvényt mindenképpen Brüsszelnek is jóvá el kell fogadnia.)
A kedden elfogadott módosítás értelmében nem csupán a munkanélküliek, hanem szinte bárki igénybe veheti az állami garanciát, ám annak mértéke a korábbi tervekhez képest megváltozott. A százszázalékos állami garancia helyett a munkanélküliek részére a tőke és kamatainak 80 százalékára vonatkozna a garancia, míg a nem munkanélküliek esetében ez a mérték 70 százalék lenne.. Továbbá a törvény hatálya ki lesz terjesztve a lízingszerződésekre is.
További részletek: vg.hu
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 500 000 Ft
2011-01-19 10:57:19
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 300 000 Ft
2010-03-25 21:19:23
Építési hitelek, 17 000 000 Ft
2010-03-25 20:20:59
Hasznalt lakás vásárlás , 6 000 000 Ft
2010-03-25 20:07:52
Személyi kölcsön fedezet nélkül, 2 000 000 Ft
T. Cím! Személyi kölcsönt szeretnék felvenni! /2.500.000,- Ft-ot/ Nyugdíjam ...
Diplomás házaspár milyen lakáshitelt igényelhet?
Tisztelt Hitelinfó! Fiatal, diplomás házaspárként biztos munkahellyel és használt ...
A “legjobb hitelt” keresem
Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hitelfelével előtt állunk, több ...
Fedezetkivonás jelzálog alól
Fiam 2005-ben l3 millió Ft jelzáloghitelt vett fel családi ház építésre, melynek ...
Osztrák hitel lakásvásárlásra
Szeretnék albérletből elköltözni. 1 saját és 1 nevelt gyermek van. Élettársam ...
Hitelkiváltás törlesztő részlete
Tisztelt Szakértő! Sajnos nem tudtam élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, ...
Adósságrendezés 2012-ben munkáltatói hitellel?
December hónapban még idejében bejelentetten a bankomnál, hogy szeretném kiváltani ...
Készfizető kezes felelőssége
Üdvözlöm Önöket. Készfizető kezes lettem a lányomnak aki 9.000e. Ft-ot vett ...
Osztrák hitel lakásvásárlásra
Szeretnék albérletből elköltözni. 1 saját és 1 nevelt gyermek van. Élettársam ...


